Nemzetközi foci

Pepe keményen beszólt a Real Madrid szurkolóinak

Visszalőtt a portugál hátvéd.

Nem igazán lelkesek volt klubja, a Real Madrid szurkolói Pepe szerint, aki a nyáron szerződött a török bajnok Besiktashoz.

– Talán a Real-drukkereknek nem fog tetszeni, amit mondok, de úgy érzem, nem valami elhivatottak – jelentette ki a portugál hátvéd. – A Besiktas hívei valóban szenvedélyesek, mindig mellbe vág a zaj, amikor kimegyek a pályára.

A 34 éves játékos elmondta, Törökországban a sportért él mindenki, a futball a mindennapok része, és a meccsek után hajnalig ünnepelnek az emberek – írja az MTI.

HÍRZUHATAG
Megvan De Gea utódja az MU-nál, Neymar újabb klubváltás előtt, eldőlt, ki a főnök a PSG játékosai közül

A Vodafone Arenában uralkodó hangulatot jellemzi, hogy egy szeptemberi Bajnokok Ligája-mérkőzésen az RB Leipziget erősítő Timo Werner azért kért cserét, mert szédült a pokoli hangzavar miatt.

A háromszoros Bajnokok Ligája-győztes Pepe – akit már érkezésekor mintegy száz rajongó várt a repülőtéren – két évre szerződött Isztambulba, és szezononként 3.35 millió eurót keres majd.

A hátvéd 2007-ben 30 millió euróért igazolt a Real Madridhoz, melynek színeiben tíz év alatt három BL-t, három bajnoki címet és két Király Kupát nyert, a legutóbbi idény végén lejáró szerződését viszont nem hosszabbították meg, így a Besiktasnak nem kellett érte fizetnie. A portugál válogatottban 86-szor lépett pályára, s tavaly Európa-bajnoki címet szerzett a csapattal.

Pepe szerint Fotó: Getty Images/Gonzalo Arroyo Moreno
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik