Nemzetközi foci

Amputáció fenyegette az Arsenal sztárját – FOTÓ

Egy éven belül nyolcszor kellett műteni a kiválóság lábát.

Sokkoló hírt osztott meg a Marcának adott nyilatkozatában az Arsenal Eb-győztes játékosa, Santi Cazorla. A 32 éves spanyol válogatott középpályás 2016 októberében szenvedett Achilles-ín-szakadást, ám a rehabilitációja során több probléma is adódott.

LÁTTAD?

Ennyit ér az UEFA-nál Evra kíméletlen akciója

A középpályás lábát egy év alatt nyolcszor kellett megműteni, és az utolsó operáció után elkapott egy fertőzést, ami miatt egyszerűen nem akart begyógyulni a műtéti heg, állandóan szétnyílt, a lába pedig üszkösödni kezdett, és az orvosok azt sem zárták ki,
hogy amputálni kell a lábát.

Végül a tetovált karjáról vettek bőrt, amit aztán az Achillese köré varrtak, így tetoválás egy része a lábára került, de a jelek szerint ez a módszer bevált. Cazorla elmondása szerint Achilles-ina nyolc centiméterrel lett rövidebb, de ez sem gátolja meg abban, hogy keményen dolgozzon a visszatérésén. A klasszis januárban már ott akar lenni a pályán.

Olvasói sztorik