Nemzetközi foci

Adócsalás miatt állt bíróság elé José Mourinho

Messi és Ronaldo után az MU trénerét is elővették.

José Mourinho pénteken megjelent egy spanyolországi bíróságon, ahol megegyezett az adóhatósággal szemben fennálló 3,3 millió eurós (1 milliárd forintos) tartozásának rendezéséről.

– A vizsgálat lefolytatását követően tájékoztattak, hogy a helyzetem rendezéséhez mennyit kell fizetnem” – mondta a Manchester United vezetőedzője, miután elhagyta az egyik madridi bíróság épületét.

A portugál szakember a helyszínen tartózkodó újságíróknak elárulta: miután semmi ellenvetése nem volt, és nem fellebbezett, öt perc alatt megállapodott a fizetésben. Állítása szerint így sikerült minden dolgot véglegesen lezárnia.

OLVASTAD MÁR?

Cristiano Ronaldo még a keretből is kimaradt

Az 54 éves Mourinho 2010 és 2013 között volt a Real Madrid vezetőedzője. A spanyol ügyészek szerint 2011-ben és 2012-ben az egyéni reklámjog értékesítéséből származó jövedelem után nem fizetett adót a tréner.

A spanyol adóhatóság a nyáron hasonló okokból Lionel Messit és édesapját találta bűnösnek, de többek között vizsgálta Cristiano Ronaldo, Marcelo, Ricardo Carvalho, Ángel Di María, Fábio Coentrao, Javier Mascherano és Radamel Falcao adóbevallását is.

Mourinho is adócsalás miatt állt bíróság elé Fotó: OSCAR DEL POZO / AFP
Olvasói sztorik