Nemzetközi foci

Durva: Buffont a Juventus kényszeríti a visszavonulásra?

„A klub döntését is tisztelnem kell. Azét a klubét, ami vett egy kapust, aki nálam fiatalabb, talán még jobb is.”

Bár Gianluigi Buffon januárban már 40 éves lesz, de sokak szerint így is ő a világ legjobb kapusa, az pedig megkérdőjelezhetetlen, hogy máig ott van a legjobbak között – írja az index. A veterán játékos már a szezon előtt közölte, hogy az idény végeztével befejezi végtelen pályafutását, ám arról eddig nem esett szó, hogy miért jutott erre az elhatározásra. A Football-italia híre szerint nem rajta múlott a folytatás.

A Milan elleni szombati győzelem után Buffon úgy válaszolt egy újságírói kérdésre, hogy azt nehéz másként értelmezni, minthogy közvetve a Juventus kényszerítette erre az elhatározásra.

Ezt láttad már?
Csapattársa rúgta meg, tíz öltéssel varrták össze a védő péniszét – VIDEÓ

– Mindenkinek megvan a maga kiszabott ideje, illetve a klub döntését is tisztelnem kell. Azét a klubét, ami vett egy kapust, aki nálam fiatalabb, talán még jobb is – mondta Buffon a nyáron az Arsenaltól megszerzett 27 éves Wojciech Szczesnyre utalva.

– Szeretném a lehető legjobb módon zárni, méltóképpen a pályafutásomhoz – tette hozzá a kapus, aki valószínűleg megpróbálja elkerülni, hogy hasonló helyzetbe kerüljön, mit tavaly Francesco Totti a Románál. A római legendának azért kellett visszavonulnia, mert a klubja nem kötött vele új szerződést.

Fotó: Europress
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik