Nemzetközi foci

Százmilliárdos világbajnokság vár ránk jövőre

Emelkedett a torna összdíjazása.

Tizenkét százalékkal nő a világbajnokság összdíjazása, így a jövő évi, oroszországi tornán már 400 millió dollárt (110,8 milliárd forint) osztanak szét.

Ezt olvastad már?

A Juventus edzője aggódik a Milan elleni rangadó előtt

A nemzetközi szövetség (FIFA) közleménye szerint azok a csapatok járnak majd a korábbiaknál jobban, amelyek továbbjutnak a csoportjukból, ugyanis a vébészereplés alapdíja nem változik, akárcsak 2014-ben, 8 millió dollár (2,2 milliárd forint) lesz.

A 16 között búcsúzó válogatottak jutalma 3 millió dollárral emelkedik, s így 12 millió dollár lesz (3,3 milliárd forint). A negyeddöntők veszteseinek “fájdalomdíját” 2 millió dollárral 16 millióra (4,4 milliárd forint) emelték. A harmadik és a negyedik is 2 millióval többet vihet haza, mint négy évvel korábban, előbbi 24 milliót (6,65 milliárd forint), utóbbi 22 milliót (6,1 milliárd forint).

Az aranyérmes csak győzze összeszámolni a pénzt a torna után… Fotó: Getty Images

Az ezüstérmes 3 millióval többet, 25 millió dollárt (6,92 milliárd forint) kap, míg a világbajnok a dicsőségen kívül további 38 millió dollárral (10,5 milliárd forint) gazdagodik, ez ugyancsak 3 milliós emelkedést jelent.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.