Nemzetközi foci

Cavani majdnem a Real Madridba igazolt

De végül mást választott helyette a spanyol csapat.

Napjaink egyik legjobb támadója, Edinson Cavani Olaszországban kezdte meg európai karrierjét, miután 2007-ben az uruguayi Danubióból a Palermóhoz került, pályafutása korai szakasza azonban könnyedén alakulhatott volna másképp – derül ki ügynöke, Alexis Papasan beszámolójából a skysports.com oldalon.

Ezt látni kell!
Hihetetlen mozdulattal ollózott gólt a holland válogatott középpályás – VIDEÓ

– 2007-ben felhívott Míchel, a Real Madrid Castilla – a királyi gárda tartalékcsapata – akkori trénere, és azt kérdezte tőlem, hogy képes lenne-e Edinson arra, hogy a Castillában kezdjen, majd pedig fél éven belül beküzdje magát a Real Madrid felnőtt keretébe? – emlékszik vissza a játékosügynök arra, milyen közel került Cavani a királyi gárdához.

Az üzletből azonban nem lett semmi, mert a királyi gárda inkább Gonzalo Higuaín szerződtetése mellett tette le a voksát. Higuaín azóta már a Juventust erősíti, Cavani pedig a Palermo után a Napolihoz került, manapság pedig a Paris Saint-Germainben ontja a gólokat.

Cavani majdnem Real-játékos lett Fotó: AFP/Anne-Christine Poujoulat
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik