Nemzetközi foci

Kilenc meccs, nulla pont, mégis hozzávágtak 250 milliót

Repült az edző és a sportigazgató az olasz élvonalban.

Az olasz bajnokságban sereghajtó Benevento menesztette Marco Baroni vezetőedzőt és a helyére Roberto De Zerbit nevezte ki.

A tréner elbocsátása nem meglepő, ugyanis az együttes a Serie A történetének legrosszabb szezonrajtját produkálta azzal, hogy kilenc forduló alatt egyetlen pontot sem szerzett (a gólkülönbsége 2–22).

EZT FIGYELD!
Rá sem fogsz ismerni a mai Barcára

A kudarcszéria nem csupán a tréner állásába került, mivel szintén menesztették Salvatore Di Somma sportigazgatót. Baroni 2016 nyarán vette át a másodosztályba feljutott Beneventót, s rögtön első szezonjában – a klub története során először – az élvonalba vezette a gárdát. A szerződése alapján a szakembernek a klub most 800 ezer eurót, vagyis csaknem 250 millió forintot fizet a menesztés miatt – írja az MTI.

Az új edző, a 38 éves Roberto De Zerbi még tapasztalatlannak számít a Serie A-ban, eddig ugyanis csupán egyszer, tavaly szeptember 6-tól november 30-ig irányított ott csapatot, mégpedig a Palermót.

Baronival egy pontot sem szerzett a Benevento Fotó: Getty Images/Dino Panato
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik