Nemzetközi foci

Rugdosták és dobálták: pokoljárás volt Neymarnak a marseille-i derbi – VIDEÓ

Nem csoda, hogy elveszítette a fejét a brazil zseni, aki megszólalt piros lapja után.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Marseille elleni francia csúcsrangadó hajrájában második sárga lapja után a kiállítás sorsára jutott a PSG legnagyobb sztárja, Neymar. A brazil zseni egy pillanatra elvesztette a fejét, és felöklelte ellenfelét, aki azért nagyban rá is játszott a kontaktra. Nem csoda, hogy Neymarnál felment a pumpa a meccs végére, a Marseille játékosai egész meccsen utaztak rá, folyamatosan rugdosták, többször ápolni is kellett, a kiállítás előtti percekben pedig a szurkolók dobálták meg a PSG szögleténél.

OLVASTAD MÁR?

Két nyomós érv amellett, hogy Marco Rossi lesz a magyar kapitány

A nemzetközi sportsajtóban azóta is témát szolgáltat, vajon jogosan állította-e ki a játékvezető Neymart, aki a meccs után nyilatkozott is a történtekről.

– A szurkolók rengeteg mindent dobtak rám, még bagettet is. Ez már túl sok volt, ez nem futball. Nem érzem úgy, hogy elveszítettem a fejem, de elfogadom, hogy hibáztam. A Marseille jó volt, így nem nyertünk. Sokkal jobban is játszhattunk volna, de a talaj nagyon mély volt, és hozzá kell szoknunk, hogy az ellenfeleink mindent bevetnek ellenünk – olvasható Neymar nyilatkozata a L’Equipe hasábjain.

https://www.youtube.com/watch?v=mopw_thQqvQ

– A kiállításomat túlzónak és igazságtalannak érzem. Egész meccsen folyamatosan szabálytalankodtak ellenem, tiszta sérülés az egész testem. A második sárgám előtt próbáltam továbbmenni egy fault után, de még utánam rúgtak hátulról, amiért nagyon bosszús lettem – mondta Neymar a kiállításról.

https://www.youtube.com/watch?v=zTqGcYH08r4

– Neymar második sárga lapját nem gondolom fairnek. Ő olyan játékos, aki csak játszani akar, élvezni a futballt, de minden meccsen agresszióval és provokációval kell szembenéznie. Úgy gondolom, hogy a nagy játékosokat védenie kellene a játékvezetőknek – nyilatkozta a meccs után a PSG vezetőedzője, Unai Emery.

Olvasói sztorik