Nemzetközi foci

Hiába támadott többet a Pool, csak ikszre futotta az MU ellen

De Gea volt a Manchester United legjobbja a forduló rangadóján.

Rögtön a forduló rangadójával nyitott a válogatott szünet utáni első Premier League-kör, szombat kora délután a Liverpool fogadta a még veretlen Manchester Unitedet.

Az első fél óra nem hozott túl sok izgalmat, mindent elmondott a támadó játékról, hogy Romelu Lukaku csupán a tizenhetedik percben ért először labdába, az első veszélyes lehetőség pedig a 30. percben jött, ekkor Matics 24 méterről hatalmas bombát eresztett meg, ami alig kerülte el a jobb felsőt. A túl oldalon is felpörögtek az események, Coutinho csinált bolondot védőjéből a tizenhatoson belül, középre adott, Matip lövését azonban földöntúli spárgával védte De Gea.

Íme, a nagy bravúr!
Na, ezért tartják De Geát a világ legjobbjának – VIDEÓ

A 43. percben az MU is közel került a gólhoz, Martial és Lukaku remekül kényszerítőzött a tizenhatoson belül, a belga támadó lövése azonban nem ment eléggé szélre, így Mignolet védeni tudott. A szünet után a Liverpool nagyon beszorította a vendégeket, Firmino, Coutinho és Emre Can is helyzetbe került tíz percen belül, De Gea eszén azonban nem bírtak túljárni.

A 62. percben pedig nem csak a Liverpool meze, hanem Klopp feje is vörössé változott, Coutinho tört be a tizenhatoson belülre, majd egy csel után elesett Ashley Young mellett, a tizenegyes azonban elmaradt, több mint gyanús volt a szituáció.

A Manchester United láthatóan megelégedett az egy ponttal, a második játékrészben nulla veszélyt jelentett Mignolet kapujára, a célját pedig el is érte, gól nélküli döntetlennel zárult a rangadó.

Coutinho sokat próbálkozott, de neki sem ment a góllövés Fotó: AFP/Paul Ellis
Olvasói sztorik