Öt világbajnoki résztvevő válogatott lépett pályára kedden barátságos mérkőzésen, de egyiknek sem sikerült nyernie. Japán a 17. percben már két góllal vezetett Haiti ellen Jokohamában, de a vendégek a szünet előtt szépítettek, utána pedig – az angol negyedosztályú Coventry City csatára, Duckens Nazon góljaival – fordítaniuk is sikerült. A hazaiak a Borussia Dortmund középpályása, Kagava Sindzsi révén egyenlítettek a 92. percben (3-3).
Kazanyban két vb-résztvevő találkozott: a jövő évi torna házigazdája, az orosz csapat 1-1-es döntetlent játszott Iránnal. A Koreai Köztársaság együttese 3-1-re kikapott Marokkótól a svájci Bielben, Szaúd-Arábia pedig hazai pályán veszített Ghánával szemben (0-3).
