Nemzetközi foci

Xavi az FC Barcelona vezetőedzője lesz?

Hamarabb juthat padhoz, mint bárki gondolná.

Xavi, az FC Barcelona korábbi labdarúgója nem tartja kizártnak, hogy a 2022-es, katari világbajnokságon a házigazda együttes szövetségi kapitánya lesz.

A 2015 óta a helyi al-Szaddban játszó középpályás úgy fogalmazott, nagyszerű lenne, ha ő vezethetné a katari csapatot a számukra hazai rendezésű vb-n – írja az MTI.

– Ehhez még szükségem van tapasztalatra, egy megfelelő stábra, de az az előnyöm már most megvan, hogy ismerem az itteni játékosokat, a környezetet és az infrastruktúrát – tette hozzá a 37 éves, világ- és kétszeres Európa-bajnok játékos.

FURCSA KEZDŐ…
Nagy pénzt senki se tegyen a mai spanyol válogatottra!

A 133-szoros spanyol válogatott középpályás azt mondta, kilencven százalék, hogy az idény végén befejezi pályafutását, ezt követően pedig edző szeretne lenni, s álma, hogy egyszer a Barcelonát irányítsa.

Katar még soha nem szerepelt világbajnokságon, ám a 2022-es viadalon házigazdaként mindenképpen ott lesz a résztvevők között.

Xavi már nem sokáig futballozik… Fotó: Europress
Olvasói sztorik