Nemzetközi foci

Korábbi MTK-edző csapata ellen játszhat a Real Madrid

Kisorsolták a klubvilágbajnokság párosításait.

A címvédő Real Madrid az ázsiai földrész legjobbjával vagy az Auckland City–al-Dzsazira összecsapás győztesével játszik december 13-án a klubvilágbajnokság elődöntőjében.

A torna december 6-án kezdődik, egyelőre egyetlen párosításban ismert mindkét résztvevő. A Henk ten Cate által irányított egyesült arab emírségekbeli együttes – a szakember volt az MTK vezetőedzője, az FC Barcelonánál pedig Frank Rijkaardot segítette – az óceániai térség legjobbjával, az új-zélandi Auckland Cityvel találkozik.

A vb sorolását hétfőn, Abu-Dzabiban tartották meg. A december 9-i negyeddöntőben még csak a mexikói Pachuca részvétele biztos, ellenfele az afrikai Bajnokok Ligája-győztes lesz. A párharc továbbjutója az elődöntőben a Libertadores Kupa legjobbjával találkozik.

Az első elődöntőt december 12-én rendezik, a másodikat 13-án, a fináléra és a bronzmeccsre 16-án kerül sor. A torna nyolc találkozójából hatot – közte a döntőt – Abu-Dzabiban, hármat el-Ajnban játszanak.

Olvasói sztorik