Nemzetközi foci

Súlyos betegséggel küzd az Arsenal korábbi sztárja

A bajra akkor derült fény, amikor orvosi vizsgálaton vett részt.

Ügynöke tájékoztatása, illetve egybehangzó sajtóinformációk szerint HIV-fertőzött lett Emmanuel Eboué, 79-szeres elefántcsontparti válogatott futballista, aki hét évig játszott az Arsenalban, 2017 nyarán pedig a Ferencváros csapatával edzett – írja az m4sport.hu.

Ezt olvastad már?
Megható: Piqué könnyeivel küszködve nyilatkozott – VIDEÓ

A hírt a Goal Turkey is megerősítette. Az Ebouét képviselő Tekin Birinci tájékoztatása szerint a 34 éves játékossal Angliába utaztak, hogy kiderítsék, mennyire súlyos az állapota. A betegségre akkor derült fény, amikor orvosi vizsgálaton vett részt a ciprusi Türk Ocagi Limasol együttesénél.

Eboué legnagyobb sikere egy Bajnokok Ligája-döntő volt az Arsenallal, Angliát elhagyva a török Galatasarayhoz igazolt, ahol háromszoros bajnok és kupagyőztes is lett. 2016-ban a Sunderlandhez szerződött, de nem léphetett pályára, mert a FIFA egy évre eltiltotta, amiért nem fizette ki egy korábbi ügynökét.

Fotó: Ahmet Dumanli/Anadolu Agency/Europress
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik