Nemzetközi foci

Szinte felfoghatatlan, miért tiltották el a Juventus elnökét

A főnök mellett mások is súlyos büntetést kaptak.

Egyéves eltiltást kapott az Olasz Labdarúgó Szövetségtől (FIGC) Andrea Agnelli, a Juventus elnöke. A sportvezetőt – akinek 300 ezer eurót (93 millió forintot) is fizetnie kell – jegyüzérkedés miatt tiltották el.

Az ügyészség vádja szerint Agnelli – aki végig tagadta bűnösségét – bizonyos ultracsoportoknak megkönnyítette a csapat hazai mérkőzéseire szóló jegyek és bérletek megvásárlását, illetve többször is találkozott az épp’ nyolcéves börtönbüntetését töltő Rocco Dominellóval, aki a nemzetközi ‘Ndrangheta maffia tagja – írja az MTI.

ZSENIÁLIS
Ha ezt a gólt Messi lövi, egy hónapig róla beszél a világ – VIDEÓ

Az ügyészség eredetileg két és fél éves eltiltást, valamint két zárt kapus mérkőzést kért a Juventusra és annak elnökére. Giuseppe Pecoraro, a szövetséget képviselő ügyész az ítélethirdetés után jelezte, súlyosbításért fellebbez.

Agnellit a hónap elején választották meg az európai futballklubokat tömörítő szervezet (ECA) elnökévé.

Mellette a Juventus biztonsági főnöke, Alessandro D’Angelo 15 hónapos, míg a jegyeladásokért felelős Stefano Merulla és a korábbi marketingvezető Francesco Calvo egyéves büntetést kapott.

Kemény büntetést kapott a Juve első embere Fotó: Europress
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik