Nemzetközi foci

Premier League: edzőváltás készülődik Londonban

Az olasz bajnokjelölt szakvezetője érkezhet a horvát tréner helyére.

A West Ham United tavaly tavasszal a hetedik helyen végzett az angol élvonalban a horvát Slaven Bilic irányításával. Aztán a legutóbbi idényben lényegesen gyengébben szerepeltek a londoniak, de a szakvezetőt nem váltották le. A jelenlegi szezonban hat forduló alatt mindössze négy pontot szereztek, ezért most már nagyon érik az edzőváltás.

Ezt olvastad már?
Nem áll le a Real Madrid: jövő héten újabb klasszis hosszabbít

A Mirror legfrissebb beszámolója szerint a londoni klub tulajdonosai a Bajnokok Ligája-résztvevő Napoli vezetőedzőjét Maurizio Sarrit szeretnék megszerezni.

Egy másik lehetőség a Borussia Dortmund korábbi trénere, Thomas Tuchel, akinek pillanatnyilag nincs csapata. Őt könnyebb lenne a klubhoz csábítani, hiszen Sarri remekül szerepel, hat forduló után százszázalékos a nápolyiakkal.

Maurizio Sarri veheti át Slaven Bilic helyét a kispadon Fotó: Europress/AFP

Persze, az olasz szakvezető mindig is hangoztatta, hogy érdekli a Premier League, az idei szezonban viszont csak a Scudetto megszerzése a fontos számára.

Olvasói sztorik