Nemzetközi foci

A frászt hozták a szurkolókra Kalmárék

Szerdai légióskörkép.

A Rangadó.hu minden héten jelentkezik légióskörkép rovatával, amelyben a külföldön szereplő honfitársaink teljesítményét összegezzük, illetve a fordulók előtt megnézzük, milyen feladat vár a magyarokra határainkon túl.

Ezt olvastad már?
A francia sztárcsapat szemet vetett Cristiano Ronaldóra

Hétközi fordulót rendeztek a szlovák bajnokságban, a kilencedik fordulóban hazai pályán fogadta a DAC Dunaszerdahely a Senicát. Sokáig úgy tűnt, gól nélküli döntetlennel zárul a találkozó, ám a 87. percben Davis szabadrúgása eldöntötte a három pont sorsát, 1-0-ra nyert a DAC. Kalmár Zsolt a kezdőcsapatban kapott helyet és végig a pályán szerepelt, a 92. percben sárgát mutatott fel neki a játékvezető. Vida Kristophert az 52. minutumban küldte harcba Marco Rossi vezetőedző. A DAC továbbá hivatalos honlapján bejelentette, hogy október 7-én, szombaton 15 órakor a Videoton ellen játszik felkészülési mérkőzést hazai pályán, melyet az M4 Sport élőben közvetít.

Vida ezúttal csereként kapott lehetőséget Fotó: fcdac.sk

Megyeri Balázsék ötödik vereségüket is elszenvedték a Bundesliga másodosztályának hetedik körében. A Greuther Fürth a Braunschweig vendégeként kapott ki 3-0-ra. A magyar kapus ezúttal is 90 percen keresztül védte a kaput, Pintér Ádám azonban nem került keretbe.

Elek Ákos is kivette a részét a Kajrat Almaty 5-1-es győzelméből a kazah pontvadászat harmincadik fordulójában. A magyar középpályás elejétől a végéig a pályán tartózkodott, a 88. percben pedig sárga lappal gazdagodott az Ordabaszi ellen.

Továbbra is gólképtelen Feczesin Róbert. A Dél-Koreában játszó magyar csatár a Csonnam Dragons kezdőjében kapott lehetőséget, ám nem tudta bevenni az Incseon kapuját, így 0-0-val zárult az összecsapás.

Gálázott a Midtjylland a Dán Kupában, a Greve otthonában aratott 7-0-s győzelem így azt jelenti, hogy Korcsmár Zsolt csapata a legjobb tizenhat csapat közé jutott. Honfitársunk kezdőként végigjátszotta a meccset.

Olvasói sztorik