Nemzetközi foci

Profi ökölvívónak áll a Manchester United korábbi sztárja – FOTÓ

Profi ökölvívónak áll Rio Ferdinand, az angolok 81-szeres válogatott, 2015-ben visszavonult labdarúgója. A korábbi hátvéd kedden a Twitter-oldalán jelentette be, hogy az egyik leghíresebb angol fogadóiroda támogatásával kezd bele új karrierjébe.

– Kihívásként tekintek erre a dologra. Eddig kupákat nyertem, most egy övért szállok harcba – nyilatkozta a 38 éves Ferdinand a BBC-nek. Az egykori védőt a korábbi WBC-bajnok (Boksz Világtanács) Richie Woodhall edzi majd, aki ezt megelőzően a brit olimpiai csapat tréningjeit irányította.

Ezt olvastad már?
Öröm az ürömben: a Barcelona rengeteg pénzt spórol Dembélé sérülésével

Ferdinand a Manchester Unitedben töltötte pályafutása legsikeresebb éveit 2002 és 2014 között: a Vörös Ördögökkel többek között hat bajnoki címet és egy Bajnokok Ligája-diadalt is ünnepelhetett. A védő a Queens Park Rangersből vonult vissza 2015 májusában, azóta televíziós szakkommentátorként dolgozik.

Olvasói sztorik