Nemzetközi foci

Elképesztően népszerű a 2018-as vb

Öt nap alatt csaknem egymillió jegyigénylés futott be a jövő évi, oroszországi világbajnokság mérkőzéseire, közülük 60 ezer a nyitómeccsre, 83 ezer pedig a döntőre – a nemzetközi szövetség, a FIFA jegyelosztásért felelős részlegének vezetője szerint.

Falk Eller moszkvai sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a FIFA teljes mértékben elégedett az érdeklődéssel, és ha marad a jelenlegi dinamika, a vb egésze alatt telt házas stadionokban zajlanak majd az összecsapások. A belépők árusítását csütörtökön – kilenc hónappal a rajt előtt – hirdették meg, és nemcsak az amúgy a jegyekért kevesebbet fizető orosz szurkolókat mozgatta meg a lehetőség, hanem a külföldi érdeklődés is várakozáson felülinek bizonyult az eddig eltelt napokban.

Eller adatai szerint az igénylők egyötöde külföldi, és a legtöbben Argentínából, Kínából, Mexikóból és az Egyesült Államokból akarják látni a helyszínen az oroszországi vb mérkőzéseit. A belépőket két ütemben értékesíti a nemzetközi szövetség, az első szakasz október 12-ig tart. Jegyeket csak a FIFA honlapján lehet vásárolni, és a szövetség november 16-ig értesíti a drukkereket arról, szerencséjük volt-e a sorsoláson, vagyis hozzájuthatnak-e az igényelt belépőkhöz. Ezután november 16. és 28. között gyorsasági alapon lehet majd jegyhez jutni.

A második ütem is két részből áll: a december 5. és január 31. közötti szakaszban véletlen sorsolással dől el, ki jut jegyhez, míg március 13. és április 3. között ismét gyorsasági alapon lehet belépőt szerezni. Ha még ezt követően is maradnak szabad helyek, akkor egészen a július 15-i döntő napjáig lehet majd jegyeket venni.

A FIFA külön jegyárat határozott meg az orosz, illetve a külföldi szurkolók számára: a hazaiak a csoportmeccsekre legkevesebb 1280 rubelért (5700 forint), míg a máshonnan érkezők 105 dollárért (27 ezer forint) válthatnak jegyet. A döntőre 7040 rubel (31 500 forint), illetve 455 dollár (117 ezer forint) a legolcsóbb belépő. A világbajnokságot 2018. június 14. és július 15. között rendezik 11 oroszországi város 12 stadionjában. A csoportok sorsolására december elsején kerül sor Moszkvában.

Olvasói sztorik