Nemzetközi foci

Nagy a baj! Hosszú időre kidőlt a magyar származású szlovák játékos

A Bundesliga nagy reménysége már túl is van a műtéten, üzent a szurkolóknak.

Az Új Szó legfrissebb beszámolójából kiderül, hogy Bénes László, a Borussia Mönchengladbach labdarúgója megsérült a keddi, Venlo elleni felkészülési meccsen. Kedden megműtötték a húszéves játékost, és várhatóan három hónapos kihagyás vár rá.

Nem túl biztató…
Rossz hírek érkeztek Szalai Ádámról

A tehetséges szlovákiai középpályás kezdőként lépett pályára a csapata 5:1-es győzelmével végződött találkozón, és a mezőny legjobbjai közé tartozott.

Edzőmérkőzésen sérült meg Bénes Fotó: Gladbach‏, Twitter

Bénes a 64. percben egy párharc után szerencsétlenül a bal lábára esett, és már nem tudott felállni. Hordágyon vitték le a pályáról, és azonnal kórházba szállították, ahol megállapították a diagnózist, és kedden meg is műtötték.

– Lábfejemben eltörött egy csont, elképzelhető, hogy három hónapos kényszerpihenő vár rám – nyilatkozta Bénes László a Szlovák Futballszövetség honlapjának. Bénesnek tavaly is rosszul indult a szezonja, még júliusban izomsérülést szenvedett.

Bénes közösségi oldalán üzent a műtét után: „Még erősebben térek vissza”

I come back stronger#afteroperation #staypositive

László Bénes (@beneslacus22) által megosztott bejegyzés, 2017. Szept 13., 11:22 PDT

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.