Nemzetközi foci

Ennyi volt! Kirúgták a német szövetségi kapitányt

Gyengén szerepelt a nemzeti csapat a vb-kvalifikáción.

A Román Labdarúgó Szövetség friss tájékoztatása szerint úgy döntöttek, hogy megköszönik Christoph Daum munkáját és a jövőben már nem a német szakember irányítja a válogatottat.

A román szövetség (FRF) honlapjának hétfői beszámolója szerint Razvan Burleanu elnök kérésére a technikai bizottság megvitatta a nemzeti csapat helyzetét, az ülés végén pedig a testület tagjainak többsége az edző távozására szavazott. Ezután Burleanu megerősítette, hogy megkezdi a tárgyalásokat a német szakvezetővel a szerződése felbontásáról. Az új kapitány személyére szintén a technikai bizottság tesz majd javaslatot.

PARÁDÉS NYITÁS!
Máris elájultak Sallaitól a ciprusiak

Keleti szomszédjaink nagyon gyengén szerepeltek a vb-selejtezős mérkőzéseken: két győzelem, három döntetlen és ugyanennyi vereség mellett csupán kilenc pont szerepel a nevük mellett, így már biztosan nem juthatnak ki a világbajnokságra. A gyenge szereplés miatt döntött a szövetség a menesztés mellett.

Olvasói sztorik