Nemzetközi foci

Oxlade-Chamberlain elmondta, miért igazolt a Liverpoolhoz

Ezért nem lett a Chelsea játékosa.

Mint ismert, Alex Oxlade-Chamberlain 40 millió fontért cserébe igazolt az Arsenaltól a Liverpoolhoz a nyári átigazolási szezon utolsó napjaiban. Az angol válogatott szélső visszautasította az Ágyúsok szerződéshosszabbítási ajánlatát, és a Chelseanek is nemet mondott, ebben pedig nagy szerepet játszott, hogy Jürgen Klopp több lehetőséget kínált neki a kedvenc pozíciójában.

– Az egész pályafutásom alatt arról beszéltem, hogy mi a legjobb poszt számomra és hol szeretek játszani. Alapvetően támadó középpályás vagyok, és beszéltem is erről az edzővel, aki elmondta, hogy sok poszt elérhető számomra a csapatban: a támadósorban, mivel a szélsők itt jóval beljebb játszanak, vagy a pálya közepén – nyilatkozta Oxlade-Chamberlain a Liverpool hivatalos honlapjának.

A 24 éves játékos elsősorban azért nem lett a Chelsea játékosa, mert Arséne Wengerhez hasonlóan Antonio Conte is elsősorban szárnyvédőként számolt volna vele, ő viszont támadóbb szerepkörben érzi jobban magát. A Liverpool a hétvégén a Manchester City-vel csap össze, Oxlade-Chamberlain pedig akár már ezen a mérkőzésen debütálhat új együttese színeiben – írja a goal.com

Oxlade-Chamberlain elmondta, miért igazolt a Poolhoz Fotó: Getty Images
Olvasói sztorik