Nemzetközi foci

A Serie A-ban folytatja a portugál világklasszis – hivatalos

A támadó egyelőre kölcsönben érkezett.

A Lazióban folytatja pályafutását Nani. A portugál labdarúgót a 2017/18-as idényre adta kölcsön a Valencia.

A római klub honlapjának tájékoztatása szerint jövő nyáron opciós joguk lesz a 30 éves szélső játékjogának végleges megvételére.

A 112-szeres válogatott – aki profi karrierje során a spanyol együttes előtt megfordult a Sportingnál, a Manchester Unitednál és a Fenerbahcénél – a szezonban eddig térdsülése miatt nem állhatott a Valencia rendelkezésére az eddig lejátszott két bajnokin. Ennek ellenére a rómaiak csütörtöki orvosi vizsgálatát sikeresen teljesítette.

Előzmények:

A Serie A-ban szereplő SS Lazio hivatalos honlapján jelentette be, hogy a 112-szeres válogatott Nani megérkezett Rómába, az orvosi vizsgálat után pedig aláír a csapathoz.

A 30 éves portugál szélső a Valenciától érkezik, ahol még 2019-ig él a szerződése. A Transfermarkt tízmillió euróra becsüli értékét, ám olasz sajtóhírek szerint nem fizet a Lazio, hiszen egyelőre csak kölcsönben érkezik.

Ezt olvastad már?
Eldőlt! Mahrez elhagyta a válogatottat, ma klubot vált

Nani korábban a Manchester United, a Fenerbahce és a Sporting együtteseinél is megfordult, az előző szezonban 26 meccsen lépett pályára a Valenciánál, mérlege öt gól és nyolc gólpassz.

Nani már Rómában Fotó: Europress/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik