Nemzetközi foci

Két év után kapott újra válogatott meghívót a támadó

Klubszinten sem csalódott benne a szövetségi kapitány.

Közel két év után kapott ismét meghívót a holland labdarúgó-válogatottba Robin van Persie, a török Fenerbahce támadója.

A szövetségi kapitány Dick Advocaat által nyilvánosságra hozott 32 fős névsorban a 34 éves csatár mellett Ryan Babel és Eljero Elia is nagy visszatérőnek számít: előbbi 2011-ben, utóbbi 2012-ben lépett pályára legutóbb a nemzeti együttesben.

– Az előző idényben együtt dolgoztunk Robinnal a Fenerbahcénél, ahol megmutatta, mire képes – mondta Advocaat. “A következő hetekben mutatott formája, valamint az erőnléte fogja eldönteni, ott lesz-e velünk a következő összecsapásokon – tette hozzá.

MEGLEPŐ NYILATKOZAT
Valverde: a Real nem legyőzhetetlen

A korábban az Arsenalban és a Manchester Unitedben is játszó Van Persie 101 válogatott mérkőzésén 50-szer talált a kapuba, ezzel ő az oranje történetének legeredményesebb góllövője – írja az MTI. Legutóbb 2015 októberében, a Csehország ellen 3-2-re elveszített Európa-bajnoki selejtezőn lépett pályára a nemzeti csapatban, amikor öngólt szerzett.

A világbajnoki selejtezőcsoportjukban Svédország és Franciaország mögött harmadik hollandok augusztus 31-én Párizsban a franciákkal, három nappal később Amszterdamban a bolgárokkal játszanak.

A holland kapitány ismét számít a legendára Fotó: Getty Images
Olvasói sztorik