Nemzetközi foci

Európa Liga: sztárcsatártól óvakodhat a Videoton

Másfélszer többet ér a Partizan kerete a fehérvári állománynál.

Az Európa Liga-selejtező negyedik fordulójában az egyedüli magyar csapatként állva maradt Videoton FC ellenfele a szerb Partizan Beograd lesz. Legújabb összeállításunkban közelebbről is megismerkedünk a fehérvári klub vezetőedzőjének előző együttesével.

A Partizan szerb bajnokként a Bajnokok Ligája selejtezőjében kezdte meg szereplését: a montenegrói Buducsnoszt Podgoricát 2-0-s összesítéssel búcsúztatta, majd a görög Olimpiakosszal szemben 5-3-as összesítéssel maradt alul, így kerültek az EL-selejtező negyedik körébe.

A transfermarkt.com legfrissebb adatai szerint a szerb együttes pillanatnyi összértéke 18,95 millió euró, ezzel szemben a fehérvári kereti piaci értéke 12,65 millió euró körül mozog. Ebben a mutatóban tehát az ellenfél előnye alig másfélszeres, elenyészőnek mondható. Egy-egy líbiai, brazil, guineai és kameruni alkotja a légiósok táborát a szerb játékosok mellett.

Djurdjevic, a Partizan csodafegyvere

A csapat legértékesebb játékosa Uros Djurdjevic. A 23 éves szerb csatárra nem árt odafigyelni: az idei négy BL-mérkőzésen két gólt szerzett, míg a bajnokságban további két találat és ugyanennyi gólpassz a mérlege három forduló után. Az előző szezont egyébként minden sorozatot figyelembe véve 28 góllal és két gólpasszal zárta. Az U21-es szerb válogatottban alapembernek számított, részt vett a nyári, lengyelországi Eb-n is. A megfigyelők árgus szemekkel figyelik a pazar formát mutató csatár teljesítményét, aki korábban a Vitesse és a Palermo színeiben sem járt sikerrel… Legújabb kérőjeként éppen az Olimpiakoszt emlegetik.

A szerbek legveszélyesebb játékosa: Uros Djurdjevic Fotó: Getty Images

Rajta kívül még négy játékos ára mozog egymillió euró felett a Partizan-keretben: Alen Stavanovic (1991) – 1 millió euró, Marko Jevtovic (1993) – 1 millió euró, Nemanja Miletic (1991) – 1,2 millió euró és Everton Luiz (1988) – 2,5 millió euró.

Ezzel szemben a fehérváriak legértékesebb játékos a német portál szerint Marko Scepovic (1991), akinek árát 1,2 millió euró körülire becsülik. Őt a sorban Juhász Roland (1983) követi – egyedüli milliós (1 millió euró) játékosként.

Pazar forma a bajnokságban

A Partizan egyébként címvédőként remekül kezdte a bajnokságot: három mérkőzés után még hibátlan: 6-1-es, 2-1-es és 1-0-s győzelmekkel kezdett. A Vidi mérlege hazai terepen ezzel szemben két győzelem (2-0, 3-1) és ugyanennyi döntetlen (2-2, 1-1), így riválisához hasonlóan, jelenleg második a tabellán.

Olvasói sztorik