Nemzetközi foci

Politikai menedékjogot kért az Eb-selejtezőn botrányt okozó szurkoló

Fél, hogy nem lesz tisztességes tárgyalása.

Politikai menedékjogot kért Horvátországban Ismail Morina albán szurkoló, aki 2014-ben azzal zavarta meg a belgrádi szerb-albán Európa-bajnoki selejtezőt, hogy Nagy-Albániát ábrázoló zászló röptetett a pálya fölé egy drónnal – közölte az N1 regionális hírtelevízió hétfőn.

A férfit szerb elfogatóparancs alapján fogták el Horvátországban, ám ő azonnal politikai menedékjogot kért, mert szerinte ha kiadnák Szerbiának, nem lenne tisztességes tárgyalása. A férfit júniusban fogták el, és egy dubrovniki bíróság a kiadatása mellett döntött, ám a gyanúsított ügyvédje a legfelsőbb bírósághoz fordult jogorvoslatért. Az eljárás több hónapig is eltarthat. Az ügyvéd szerint Szerbia nemzetek közötti gyűlöletkeltéssel vádolja védencét, amiért akár nyolc évig terjedő börtönbüntetés is kiszabható.

Az albán labdarúgó-szövetség azt kérte a tiranai kormánytól, hogy lépjen közbe, és akadályozza meg Ismail Morina kiadatását. A szerb-albán mérkőzést az első félidő vége előtt néhány perccel szakították félbe 2014. október 14-én, mert dulakodás tört ki a két csapat játékosai között, amelyhez a nézők is csatlakoztak. Az incidens kiváltó oka a Nagy-Albániát ábrázoló zászló volt.

A nézők megdobálták az albán labdarúgókat, akik az öltözőbe menekültek, és a körülmények miatt nem akarták folytatni a játékot. Egyórás szünet után a bíró a mérkőzést végleg lefújta. Nagy-Albánia eszméje sérti a szerbeket, mert az Albániában, Koszovóban, Macedóniában és Görögországban élő albánok egy államban való egyesítését jelentené. A szerbek pedig a többségében albánok lakta Koszovó függetlenségét sem ismerik el, szerintük Koszovó továbbra is Szerbia déli tartománya.

Olvasói sztorik