Nemzetközi foci

Légióskörkép: Vida-duplával nyert a DAC, Kádár-gólpassz Ukrajnában

Rangadó
Rangadó

2017. 07. 29. 17:56

Brazil klasszis intézte el Guzmicsékat.

A Rangadó.hu minden héten jelentkezik légióskörkép rovatával, amelyben a külföldön szereplő honfitársaink teljesítményét összegezzük, illetve a fordulók előtt megnézzük, milyen feladat vár a magyarokra határainkon túl.

Délelőtt Guzmics Richárd súlyos fejsérülése után egyelőre még nem került be a Jenpien Funde keretébe, amely végül 2-0-ra kikapott hazai pályán a Tiencsin Csüencsien ellen. A kínai bajnokság tizenkilencedik fordulójában a brazil sztár, Alexandre Pato duplája döntött.

Felkészülési találkozón lépett pályára Gulácsi Péter, akit egy tizenegyessel tudott mattolni a Sevilla támadója, Ben Yedder. Ez a gól pedig győzelmet ért a spanyol csapatnak az RB Leipzig ellen.

Egygólos vereséget szenvedett a Greuther Fürth a Darmstadt otthonában a Bundesliga 2. nyitófordulójában. A vendég együttesben elejétől a végéig a pályán volt két honfitársunk, Megyeri Balázs és Pintér Ádám. A hazaiak három pontot érő góljánál a magyar kapus már félig megfogta Sulu lövését, ám a labda kicsúszott a kezéből és a gólvonal mögött kötött ki.

Micsoda pech!
Sokba került Megyeri potyája – VIDEÓ

Szalai Ádám a kezdőben kapott helyet a Hoffenheim edzőmeccsén, a magyar csatár a 61. percig gyötörte a védőket. Honfitársunk lövését még védte a kapus, de a kipattanó után megszerezte a vezetést a német csapat és végül 2-1-re le is győzte a Derby Countyt.

Második meccsét is megnyerte a szlovák bajnokságban a DAC Dunaszerdahely, ebben pedig oroszlánrészt vállalt Vida Kristopher. A magyar támadó a 25. és a 75. percben is betalált, így duplájával 2-1-re múlták felül a Trencint idegenben.

Gáláztak Kádár Tamásék hazai pályán, a Dinamo Kijev 5-0-ra kiütötte a Karpati Lvivet. A magyar védő végig a pályán volt, a második gólt ő készítette elő, a 75. percben pedig egy sárgát is elkönyvelhetett.

Megszerezte első győzelmét a Legia Warszawa a lengyel bajnokságban, Nagy Dominikék 2-0-ra múlták felül a Sandecját. A magyar középpályás végigjátszotta a meccset.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.