Antonio Cassano mégsem az olasz élvonalban újonc Hellas Verona csapatában folytatja pályafutását. A klub július 10-én jelentette be, hogy egy idényre szerződtette a 35 éves csatárt. Cassano nyolc nappal később közölte, hogy mégis visszavonult, majd néhány órával később ezt is visszavonta.
– Nem akarom abbahagyni a játékot, egyszerűen nem érzem úgy, hogy Veronában kellene folytatnom. Fizikálisan nagyon jó állapotban vagyok, ezt az elmúlt két hét edzései is megmutatták, de nem inspirál, hogy ebben a klubban futballozzak – írta Cassano a felesége, Carolina Marcialis közösségi oldalán. A Hellas Verona elnöke, Maurizio Setti az olasz ANSA hírügynökségnek megerősítette a tapasztalt csatár elhatározását.
Cassano – aki játéka mellett botrányos viselkedéséről is elhíresült – az előző szezont a Sampdoria játékosaként kezdte, de egyszer sem lépett pályára, januárban pedig távozott a genovai klubtól, azóta nem volt csapata. Az olasz válogatottal 2012-ben Európa-bajnoki ezüstérmes futballista karrierje Bariban kezdődött, ahol csodagyereknek tartották, és már 17 évesen bemutatkozhatott a Serie A-ban. Később az AS Romában, majd a Real Madridban, az AC Milanban és az Internazionaléban is szerepelt, de szinte mindenhonnan a nehéz természete miatt kellett távoznia.