Nemzetközi foci

Nikolicséknál is bevezetik a videóbírót

Rangadó
Rangadó

2017. 07. 21. 12:12

Az ausztrál élvonalban már használják, és erre még a következő idény kezdetén sor kerülhet a Bundesligában is.

Az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) – ahol Nikolics Nemanja és Sallói Dániel is szerepel – augusztus ötödikétől kezdve minden mérkőzésen alkalmazzák majd a videóbíró technológiát. A szezon első felében már tesztelték az eszközt, amely a gólok, a büntetők és a kiállítások megítélésénél, illetve a játékosok pontos azonosításában segíti a játékvezető munkáját.

Az MLS pénteki közleménye szerint a bírók készen állnak a rendszer használatára, mert többször is speciális edzőtáborban gyakorolhattak, és felkészülési meccseken is kipróbálhatták a videóbírót. A visszajátszásokat minden televízió-csatorna bemutathatja, amely közvetíti az adott mérkőzést.

A technológiát az oroszországi Konföderációs Kupán is használták, a nemzetközi szövetség (FIFA) elnöke, Gianni Infantino pedig reményét fejezte ki, hogy a jövő évi világbajnokságon is alkalmazhatják. Az ausztrál élvonalban már bevezették, és erre még a következő idény kezdetén sor kerülhet a Bundesligában is.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.