Nemzetközi foci

A Szatmárnémetit győzte le a DVSC

Rangadó
Rangadó

2017. 07. 19. 20:37

A hajdúságiak is edzőmeccset játszottak.

Nemzetközi felkészülési mérkőzés

Debreceni VSC – FC Olimpia Satu Mare (román) 1-0 (1-0)
Debrecen-Pallag, játékvezető: Veizer
DVSC: Szabados (Kovács P., a szünetben) – Bényei (Újvárosi, 70.), Szilvási (Soltész, 70.), Kinyik, Barna (Balogh K., a szünetben) – Varga K. (Molnár M., 70.), Csősz (Kusnyír, a szünetben), Tisza (Szutor, 70.), Bíró (Stampf, 70.) – Nagy K. (Zsóri, 70.), Vidmar (Mengolo, a szünetben). Vezetőedző: Herczeg András
Gólszerző: Vidmar (42.)

A Szatmárnémeti ellen játszott felkészülési mérkőzést a DVSC. A találkozón azok a labdarúgók léptek pályára, akik a Mezőkövesd ellen nem, vagy csak keveset játszottak – tudósított a Debreceni VSC honlapja.

Az első félidőben többet birtokolta a labdát a Debrecen, de inkább mezőnyjáték folyt, kevés lehetőség alakult ki a kapuk előtt, a nagy hőségben nem volt könnyű dolga a két csapatnak. A 42. percben aztán vezetést szerzett a Loki: Tisza Tibor indította Bényei Balázst, aki jobb oldalon előre tört, majd középre passzolt, Miha Vidmar pedig a hálóba lőtt.

A második játékrészben is inkább a küzdelem dominált, de azért akadt néhány szép hazai lehetőség. Az utolsó húsz percre több fiatal, az U19-es csapathoz tartozó játékos kapta meg a lehetőséget a bizonyításra.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

24 April 2018, Germany, Munich: soccer, Champions League, FC Bayern Muenchen vs Real Madrid, Allianz Arena: Zinedine Zidane, head coach of Real Madrid, speaking to representatives of the media during a press conference of Real Madrid. Real Madrid is playing against FC Bayern Muenchen in the Champions League match on 25 April 2018. Photo: Andreas Gebert/dpa
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.