Nemzetközi foci

A Midtjylland trénere: Szó sincs róla, hogy eldőlt volna a párharc – VIDEÓ

Nem csak a továbbjutás, hanem a győzelem is célja a dánoknak a Fradi ellen.

Csodára lenne szükség csütörtök este a Ferencváros továbbjutásához Dániában, hiszen a Midtjylland előző héten 4-2-re győzött a Groupama Arénában az Európa Liga-selejtező második selejtezőkörének odavájógán. Ennek ellenére a dánok vezetőedzője, Jess Thorup úgy látja, hogy nincs lefutva a mérkőzés.

– Szó sincs róla, hogy eldőlt volna a párharc – kezdte a FradiMédiának adott interjúját Thorup. – Az odavágó első negyvenöt percében nagyon jól játszott a Ferencváros, 2-0-ra elhúzott és úgy tűnt, hogy kontroll alatt tartja a meccset. Aztán az első tizenegyes és a piros lap után megfordítottuk a mérkőzést, ami miatt büszke vagyok a csapatomra. Sikerült jó eredményt elérnünk, együtt mindent megteszünk azért, hogy továbbjussunk, de még csak a párharc félidejénél tartunk. A Ferencvárosnak nyilván támadnia kell, hiszen három gólt kell lőniük. Mi hazai pályán általában jó eredményeket érünk el, és most sem csak a továbbjutást célozzuk meg, hanem meg akarjuk nyerni a találkozót is. Dániában sokat esik az eső, ami gyorsabbá teszi a pályát, mi szeretünk gyorsan játszani, úgyhogy örülnék az esőnek – zárta a Midtjylland trénere.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik