Nemzetközi foci

Az év szenzációja lenne! Japán csapattal tárgyal Totti

Akár már jövő héten pályára léphet a 40 éves legenda.

A japán másodosztályban szereplő Tokyo Verdy elnöke, Hideyuki Hanyi megerősítette, hogy tárgyalásban állnak Francesco Tottival és ügynökével. Az AS Roma ikonja egyelőre még nem döntött a hogyantovábbról, az ügynöke szerint két lehetőségen gondolkodik a jövőt illetően.

– Tárgyalásban állunk Totti ügynökével, aki azt mondta nekünk, hogy két opció létezik: a 40 éves legenda a római klub kötelékében marad vagy nálunk tér vissza a pályára – idézi a ForzaRoma.info a Tokyo Verdy elnökét. – Nem megy az Egyesült Államokba, ahol a Miami és a Los Angeles Galaxy is tárt karokkal várta. Totti egyelőre gondolkodik, de ha igent mond nekünk, akkor egyből lehetősége is lesz játszani, hiszen július 22-én a Kamatamare Sanuki ellen lépünk pályára – zárta Hideyuki Hanyi.

Olvasói sztorik