Nemzetközi foci

Jövőre még több rutinnal vágna neki a Vasas az Európa Ligának

Rangadó
Rangadó

2017. 07. 07. 08:45

Thomas Doll a második félidőben nem látta jobbnak a csapatát, de úgy véli, a két meccs alapján teljesen megérdemelt az FTC továbbjutása.

Csütörtök este két magyar csapat, a Ferencvárosi TC és a Vasas FC lépett pályára az Európa Liga első selejtezőkörének visszavágóján. A Fradi 1-0-ra nyert a lett Jelgava vendégeként, így 3-0-s összesítéssel jutott a második körbe.

– Az első félidőben jól játszottunk, és végig irányítás alatt tartottuk a mérkőzést. A második játékrészben már nem játszottunk jobban ellenfelünknél, de összességében elégedettek lehetünk, hiszen kapott gól nélkül lehoztuk ezt a találkozót is. A két mérkőzés alapján egyértelműen kijelenthetjük, hogy a jobb csapat jutott a következő fordulóba – mondta Thomas Doll a klub hivatalos honlapján. – A következő párharcban jobb teljesítményt kell nyújtanunk. A Jelgava ellen mindkét meccsen lehetett volna jobb a helyzetkihasználásunk. Még több dinamikára, még több erőre lesz szükségünk, ez a szezon kezdetén normális. Néhány játékosnak még bele kell rázódnia a mérkőzések ritmusába, de annak örülök, hogy jobb fizikai állapotban vagyunk, mint a tavalyi idény kezdetén.

A Vasas 4-3-as hátrányból próbált fordítani az izraeli Beitar Jeruzsálem ellen, de egy korai bekapott gól gyakorlatilag megpecsételte a sorsát. Végül 3-0-ra kapott ki hazai pályán, így búcsúzott a küzdelmektől.

– Természetesen szomorúak, csalódottak vagyunk. Az kijelenthető, hogy ha nem megyünk kellően eleget előre, és nem rúgunk gólt, úgy nem lehet meccset nyerni – idézi Michael Oenning vezetőedzőt a Vasas honlapja. – A meccs elején látható volt, hogy szeretnénk betalálni, de aztán jött az egész meccs kulcsmomentuma: bár jól kezdtünk, de összehoztunk egy tizenegyest, ami ugyan kimaradt, de utána egyből összehoztunk egy szögletet, amiből jött a gól. Ez az eset benne maradt a fejekben végig a hátralévő nyolcvan percre, márpedig a nemzetközi kupameccsek sokszor a fejekben dőlnek el. Félidőben még próbáltam felrázni a csapatot, de a folytatásban sem tudtuk sajnos azt elérni, amit elterveztünk, a Beitar pedig nagyon rutinosan és okosan játszotta a saját játékát a meccs végéig. Meglátszódott, hogy a nemzetközi kupa egy külön lépcsőfok. Azt sajnálom, hogy ennek a fiatal csapatnak az eddigi erőfeszítéseit nem koronázta siker. Viszont péntektől le kell zárni ezt a meccset, rendezni a sorokat és azért dolgozni, hogy jövőre ismét megmutathassuk magunkat Európában, már némi tapasztalattal felvértezve.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Slovakia's Kornel Salata (L) vies for the ball with Slovenia's Josip Ilicic (R) during the FIFA World Cup qualifying football match between Slovenia and Slovakia at Stozice Stadium in Ljubljana on October 8, 2016. / AFP PHOTO / Jure MAKOVEC
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.