Nemzetközi foci

A bukik magyar győzelmeket várnak az EL-ben

Vajon hazai győzelemmel továbbjut a Vasas? A fogadóirodák angyalföldi sikert várnak.

Az Európa Liga első selejtező-mérkőzéseinek visszavágóit rendezik meg a hét közepén. (A Vidi már kedden pályára lépett, és kiharcolta a továbbjutást, míg a másik két magyar érdekelt csütörtökön játszik.) Ami a magyar csapatok szereplését illeti: a Vasas FC hiába vezetett két góllal, végül 4-3-ra kikapott Izraelben a Beitar Jeruzsálemtól, a Ferencvárosi TC pedig hazai tábor előtt nem kapott gólt, ugyanakkor lőtt kettőt a lett Jelgavának.

A visszavágók előtt mutatjuk, előzetesen mit ígérnek a fogadóirodák.

Vasas SC – Beitar Jeruzsálem

Az angyalföldiek sikeréért átlagban több mint kétszeres (2.18) pénzt fizetnek a bukik, ám a vendégsikernek (2.97), illetve a döntetlennek (3.38) is nagyobb ennél a szorzója. A Vasas tehát egyelőre jól áll a bukiknál, sőt, duplázni is lehet vele.

Érdekesség, hogy ezzel szemben egy héttel korábban a házigazda izraeliek számítottak favoritnak: átlag 1.6 körüli szorzóval kínálták a Beitar-győzelmet, a döntetlen már 3.60-as pénzt is érhetett, a Vasas győzelmére pedig még kisebb esélyt láttak a szakértők – 4.75 körüli pénzt hozhatott volna a bátor fogadóknak az idegenbeli siker.

Jelgava – FTC

Átlagban a lettek sikere 3.74-szoros pénzt fizet, ha döntetlen születik, 3.34-szeres pénzt lehet kaszálni, míg a Fradi-siker szorzója 1.90 körüli. A zöld-fehérek szinte kivétel nélkül minden fogadóirodánál favoritnak számítanak, ám így is kétszeres pénzt lehet velük nyerni.

Egy héttel ezelőtt a ferencvárosi győzelem 1.25-szörös, a döntetlen 5.3-szoros, míg a lett siker 9.9-szoros pénzt fizetett.

Részletes lista ITT.

Olvasói sztorik