Nemzetközi foci

A Real korábbi világsztárja Nagy Ádám csapattársa lehet

Távozik Törökországból a holland válogatott, a Bologna csaphat le rá.

Több török hírportál is beszámolt az előző napokban arról, hogy a Galatasaray megválik Wesley Sneijdertől, mivel a holland klasszis éves fizetése nagyon magas. Érdeklődőben természetesen nincs hiány, a Tuttosport szerint a legközelebb az amerikai bajnokságban szereplő Montreal Impact áll a megszerzéséhez.

Időközben azonban a Montreal testvércsapata, az olasz élvonalban játszó Bologna is bejelentkezett 131-szeres válogatott játékosért. A lap szerint pedig Sneijder egyelőre inkább játszana a már számára jól ismert Serie A-ban, mint az Egyesült Államokban, mivel egy topbajnokságból akarja kiharcolni, hogy kerettag legyen a 2018-as világbajnokságon – írja a football-italia.net. Könnyen lehet tehát, hogy a Nagy Ádámot is foglalkoztató Bologna lesz a befutó a 33 éves középpályás számára.

Sneijder korábban játszott már a Real Madridban is, 2007-től 2009-ig 66 meccsen szerepelt a madridiaknál, majd ezután négy évig az Intert erősítette. 2013-ban igazolt a Galatához, ahol folyamatosan alapemberként számítottak rá.

Olvasói sztorik