Nemzetközi foci bajnokok ligája

BL: nehéz feladat vár az MTK-s hölgyekre

Elkészült a sorsolás.

Az UEFA elkészítette a női Bajnokok Ligája selejtező csoportjainak sorsolását – írja az MLSZ honlapja.

Az már korábban kiderült, hogy az MTK Hungária rendezőként lép pályára a női Bajnokok Ligája csoportkörében, a pénteki sorsoláson az ellenfelek kilétére is fény derült. A kék-fehérek az első kalapból az egyik legerősebb csapatot, a tavaly a legjobb 16 között szerepelt kazah BIIK-Kazygurt együttesét kapták, a másodikból a portugál Sporting, a harmadikból a koszovói Hajvalia került a csoportba, így a magyar bajnok mellett ez a három csapat lép pályára az Új Hidegkuti-stadionban. A tornát augusztus 22. és 28. között rendezik meg, a kvartett első helyezettje továbbjut a legjobb 32 közé, csakúgy, mint a 10 csoport legjobb második helyezettje.

Mint ismert, az MTK Hungária a Jet-Sol Liga bajnoki döntőjében meglepetésre mindkét mérkőzést 1-0-ra nyerte a Ferencváros ellen, így visszaszerezte a bajnoki címet a zöld-fehérektől.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.