Nemzetközi foci

Tűvel szurkálta ellenfelét az óriásverő kiscsapat védője

Rangadó
Rangadó

2017. 06. 15. 09:40

Ezt ő maga vallotta be egy rádióinterjúban. Ki fogják rúgni.

A futballpályán nem ritkák a kifejezetten sunyi szabálytalanságok, mint például a haj meghúzása, csipkedés, könyökösök vagy gerinctérdelések, de Federico Allende, az argentin negyedosztályú Pacífico védője most új szintre emelte a szemétkedést.

A világhírű Estudiantes kupakiejtése után ugyanis rádióinterjút adott a “hős” bekk, amelyben elismerte: a pályára bevitt egy tűt és mérkőzés közben azzal szurkálta ellenfeleit, legfőképp nevezetesen az egyébként így is gólt szerző Juan Oterót.

– Tudtuk, hogy piszkosan kell játszanunk ellenük, ezért folyamatosan tűvel szurkáltam az Estudiantes csatárait. Tudjuk, hogy az első osztályú játékosok nem szeretik a kontaktot vagy ha időt húzunk, úgyhogy ezt kellett tennünk. Ilyen a futball. Az okosak játéka! – nyilatkozta, miközben épp az ellenkezőjéről tett tanúbizonyságot.

Ezek után aligha kell mondanunk, hogy Allende Pacíficós karrierjének hamarosan vége szakad: Héctor Moncada klubelnök a sajtónak megerősítette, hogy ki fogják rúgni az aljas védőt.

A Pacífico idegenben 3-2-re verte az Estudiantest.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.