Nemzetközi foci

Fiatal, de rutinos edzővel fut neki az idénynek az NB I újonca

Hivatalosan is kinevezték a másodosztályból feljutó együttes új trénerét.

Ahogyan azt a Rangadó.hu kedden elsőként megírta, a mai naptól Horváth Ferenc veszi át az NB I-be feljutó Balmaz Kamilla Gyógyfürdő csapatának vezetését, szerződése kettő plusz egy évre szól a hajdúságiaknál – írja a balmazfoci.hu. Horváth szakmai stábját Szamosi Tamás és Borsos Vilmos alkotja majd.

Mint ismert, az NB II-es szezon második helyezettjének kispadjáról az utolsó meccs után távozott Feczkó Tamás, aki az MTK Budapest irányítását vállalta el.

A 44 éves trénert így már a kilencedik csapathoz nevezték ki vezetőedzőként, legutóbb a Diósgyőri VTK-nál dolgozott az NB I-ben, korábban a Videoton, a Szigetszentmiklós, a Győri ETO, a Paksi FC, a Kecskeméti TE, újra a Szigetszentmiklós és a Vecsés gárdáit is trenírozta.

– Váratlanul ért a felkérés, hiszen Feczkó Tamást jó edzőnek tartom, és nem gondoltam, hogy edzőkérdés lehet Balmazújvárosban. Azt mondhatnám, hogy először lehetetlen küldetésként tekintettem a feladatra, – bár nincs olyan arcom, mint a Tom Cruise-nak – de szeretem a kihívásokat. Próbálok mindent megtenni az első osztályban maradás érdekében. Nagyon őszintének tűnik a vezetőség, a csapat, a környezet, egyszóval minden adott, hogy sikeresek lehessünk együtt!- nyilatkozta Horváth Ferenc.

Olvasói sztorik