Nemzetközi foci

Több tízezer francia szurkoló mondott nemet a terrorra – VIDEÓ

A hazai drukkerek is énekelték az angol himnuszt a felkészülési meccs előtt.

Megható gesztussal kezdődött a Franciaország-Anglia felkészülési mérkőzés kedd este. A hazai szurkolók teli torokból énekelték az angol himnuszt az utóbbi hetek angliai terrortámadásai miatt.A himnusz szövegét a kivetítőről olvashatták a franciák, a végén pedig az egész stadion tapsviharban tört ki. Mint ismert, két évvel ezelőtt a párizsi terrorcselekmények után ehhez hasonló módon az angol drukkerek énekelték el a francia himnuszt a Wembley-ben.

Francia szurkolók is énekelték az angol himnuszt

A mérkőzés első félidejében egyébként már három gól is született: az angolok szereztek vezetést egy formás támadás után, amit Kane fejezett be ziccerből. A franciák aztán Umtiti fejesgóljával egyenlítettek, majd Sidibe a kipattanót közelről a hálóba pofozta, így fordítottak a hazaiak a szünet előtt.

A második félidőben gyorsan sikerült egyenlítenie a vendégeknek, Kane értékesítette a megítélt büntetőt, ami előtt a franciák védőjét, Raphael Varane-t kiállította a játékvezető. A mindent eldöntő gólt azonban így is az emberhátrányban játszó hazaiak szerezték meg, Dembélé lövése a jobb alsóban kötött ki. Érdekesség, hogy mindhárom francia gólszerző első találatát szerezte a nemzeti csapatban.

Kane 1-0

Umtiti 1-1

Sidibe 2-1

Kane 2-2

Dembélé 3-2

Olvasói sztorik