Nemzetközi foci

Csak óvatosan azzal a Barca-mezzel: 15 év börtön járhat érte

És ez nem vicc. Bár nem Magyarországon van így.

Néhány nappal ezelőtt robbant ki a diplomáciai konfliktus a Közel-Kelet országai között, melynek eredményeképp több ország – köztük az Egyesült Arab Emírségek – minden kapcsolatot megszakított Katarral (mely szerintük a terrorizmust támogatja).

Bár ez a 2022-es katari labdarúgó-világbajnokság jövőjére is igen érdekes fényt vet, van közvetlenebb vonatkozása is: a világ egyik leghíresebb focicsapatának, az FC Barcelonának ugyanis 2013 óta mezszponzora a Qatar Airways, azaz a katari légitársaság.

Az együttműködés hamarosan lejár, a következő szezontól már a japán Rakuten logója lesz a katalánok mezén, de természetesen szurkolók százezreinek van olyan trikója, amelyen a katariak szerepelnek.

Ez pedig az Egyesült Arab Emírségekben súlyos büntetést vonhat maga után. Az ország ugyanis Katar bárminemű megjelenítéséért vagy promótálásáért 110 ezer fontos (mintegy három és félmillió forintos) pénzbüntetéssel vagy 15 évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatja az „elkövetőt”.

Olvasói sztorik