Nemzetközi foci bajnokok ligája

Jelentősen nőttek a budapesti BL-döntő esélyei

Már csak két város maradt versenyben a női csúcsmérkőzés megrendezéséért.

Szuperkupa biztosan nem

Az MLSZ februárban közölte, hogy érdeklődik az európai Szuperkupa-mérkőzés megrendezése iránt, de az UEFA beszámolója szerint ennek a találkozónak biztosan nem egy magyar város ad majd otthont két év múlva.

Februárban még hat jelentkező volt a 2019-es női Bajnokok Ligája-döntő megrendezésére, de az Eden Arena (Prága), a Darius&Girenas Stadium (Kaunas), a Hampden Park (Glasgow) és a Coliseum Alfonso Pérez (Madrid) nem szerepel az UEFA legfrissebb, szerdai közleményében.

Ott van viszont a Groupama Aréna (Budapest) és az Astana Arena (Asztana), a döntés pedig szeptember 21-én születik meg.

Ami a 2019-es férfi BL-döntőt illeti, az UEFA közölte, hogy az azerbajdzsáni és a spanyol szövetség is megfelelt a pályázati feltételeknek, vagyis továbbra sem dőlt el, hogy a bakui Olimpiai Stadionban, vagy a madridi Wanda Metropolitano Stadionban, az Atlético új otthonában lesz-e a finálé.

Baku a két év múlva sorra kerülő Európa Liga-finálé lebonyolítására is jelentkezett, ebben a versenyben is van egy spanyol riválisa, a sevillai Ramón Sánchez Pizjuán Stadion, és ezt a döntőt még Isztambul is szeretné megrendezni a Besiktas Arénában.

Az UEFA vezetőtestülete tehát szeptember 21-én dönt a helyszínekről, a grémium figyelembe veszi majd azt is, hogy az adott országban mennyire szabad a sajtó és mennyire tartják tiszteletben az emberi jogokat.

Jövőre Kijevben lesz a Bajnokok Ligája fináléja, míg az Európa Liga döntőjének Lyon ad otthont.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik