Nemzetközi foci

Storck Andorra ellen sem számíthat Szalaira

A Hoffenheim támadóján kívül Hangya Szilveszter sem utazik el Andorrába.

Már az Oroszország elleni felkészülési mérkőzés másnapján, kedd délután útra kelt a magyar válogatott Andorrába, ahol pénteken vb-selejtezőn vesz részt. Az utazás előtt Bernd Storck szövetségi kapitány ejtett még néhány szót az oroszok elleni találkozóról, valamint a sérültek helyzetére és Andorrára is kitért.

– Délelőtt regenerációs edzésen vettek részt a fiúk két csoportban. Sajnos közben az is kiderült, hogy két játékosunkra nem számíthatunk Andorra ellen, Szalai térde nem jött rendbe és Hangya sem tudja vállalni a játékot, nem is utaznak el velünk – kezdte a rossz hírekkel a német tréner. – Megyünk tovább, nagyon fontos meccs következik, ahol a legjobbunkat kell nyújtani ahhoz, hogy elhozzuk a három pontot. Javítani kell a védekezésünkön, az oroszok ellen ebben láttam a legnagyobb hibát. Összességében azonban voltak jó pillanatok is, sokat birtokoltuk a labdát és próbáltuk játszani a focit. Hatvanhárom százalékban birtokoltuk a labdát, és több mint hatszázat passzoltuk, a jó befejezések és a gól azonban hiányzott, márpedig a focit arra játsszák. Még nem tudom, hány poszton cserélek a kezdőben, talán a bal oldalon lesznek változások, de még sok idő és edzés van hátra a meccsig.

– A fiataloké a jövő, de már most is meg kell adni nekik az esélyt, és fontos, hogy ne csak kritizáljuk a teljesítményüket. Ők állnak a rendelkezésünkre, nekik kell megszavaznunk a bizalmat – folytatta Storck. – Azt akartam látni hétfőn, hogy mire képesek ilyen erős csapat ellen, ez sokkal jobb felmérő, mintha könnyű ellenfél ellen játszottak volna. Ha olyan csapat ellen játszunk barátságos meccset, amelyet három-, négy-öt-nullára megverünk, akkor nem jöttek volna ki a hibák és a különbségek a nemzetközi színvonalhoz képest. Andorra, akárcsak Feröer és Svájc ellen, ezúttal is azon lesz, hogy gyilkolja és tördelje a játékot. Nem lesz könnyű meccs, a svájciak is csupán a hajrában tudták berúgni a második gólt, amivel eldöntötték a meccset. E mellett nagyon rossz minőségű műfüvön fogunk játszani, ez sem könnyíti meg a helyzetünket, de egyértelműen a három pontért utazunk, és megpróbáljuk a legjobbunkat nyújtani – zárta a kapitány.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.