Nemzetközi foci

Az oroszok sztárja: Chile ellen sokkal nehezebb lesz

Glusakov szerint biztos győzelmet arattak, Jerohin úgy érzi, támadásban többet nyújthatott volna csapata.

Több nagynevű játékosát nélkülözve – Artyom Dzjuba, Alan Dzagojev, Mário Fernandes – aratott háromgólos győzelmet a hazai rendezésű Konföderációs Kupára készülő orosz válogatott Magyarország ellen. A felkészülési meccs végén a vendégek közül Gyenisz Glusakov, Alekszandr Jerohin és Alekszandr Buharov mondta el véleményét a kilencven percről.

– Az eredménnyel elégedettek vagyunk, de nem minden szakaszban játszottunk jól a mérkőzésen, különösen támadásban nyújthattunk volna többet. De a három szerzett gól miatt összességében pozitívan távozhatunk, megérdemelten nyertünk – mondta a Rangadónak Jerohin, a Rosztov középpályása.

– Őszintén reméljük, hogy Zobnin lábával minden rendben lesz, és hamar felépül – elsőre komolynak tűnt a sérülés, de a térdnél nem lehetsz biztos semmiben, meglátjuk, mit mondanak az orvosok – kezdte aggódva a meccs után az ötvenszeres válogatott Glusakov. – Ami a játékunkat illeti, voltak hibáink, de összességében nem játszottunk rosszul, remekül szolgálta a felkészülésünket a meccs. Chile ellen persze minden más lesz, ők – a magyarokat természetesen nem lebecsülve – jelentősebb kihívóink lesznek pár nap múlva. Biztosan győztünk, három gólt szereztünk: mit tehettünk volna még? – zárta a Szpartak Moszkva középpályása.

– Kontrolláltuk a mérkőzést, elsősorban a kontráinkkal tudtuk sakkban tartani az ellenfelet – értékelt Buharov, a Rosztov támadója. – A célunk az volt, hogy lehetőleg kapott gól nélkül zárjuk le a találkozót, ez sikerült is. Zobnin sérülését nagyon sajnálom, egy szerencsétlen szituáció eredménye volt. Remélem semmi súlyos,holnap minden kiderül.

Olvasói sztorik