Nemzetközi foci

Vécseiék drámai körülmények között jutottak az EL-csoportkörbe – VIDEÓ

Litauszki ezúttal sem játszott egy percet sem. Pénteki légióskörkép.

A Rangadó.hu minden héten jelentkezik légióskörkép rovatával, amelyben a külföldön szereplő honfitársaink teljesítményét összegezzük, illetve a fordulók előtt megnézzük, milyen feladat vár a magyarokra határainkon túl.

Kilencven percen keresztül padozott a Cracovia magyarja, Litauszki Róbert. A krakkói gárda 1-0-s vereséget szenvedett otthon a Piast Gliwicétől a lengyel pontvadászat utolsó körében.

A svájci bajnokság utolsó fordulójában a Lugano kezdőcsapatában kapott helyet Vécsei Bálint, aki egészen a mérkőzés végét jelző hármas sípszóig a pályán volt. Csapata végül 1-0-ra kikapott, aminek következtében csak úgy tarthatták meg az Európa Liga-csoportkört érő harmadik helyet, ha a másik találkozón a Sion nem veri meg a Grasshopperst. Sionban pedig dráma volt: a játékvezető a 70. percben félbeszakította a mérkőzést, ezért miután a játék újraindult, tizennyolc perc hosszabbítást rendelt el. A 103. percben pedig megszerezte a vezetést a hazai gárda, ekkor úgy tűnt, hogy lőttek Vécseiék EL-csoportkörének. A csattanó azonban még hátra volt, a 106. percben egyenlített a Grasshoppers, így a Lugano megszerezte a harmadik helyet.

A Grasshoppers egyenlítő gólja a Sion ellen

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.