Azt már régebb óta lehet tudni, hogy Alexandre Lacazette, a Lyon sztárja a nyáron elhagyja majd a francia gárdát és külföldön próbál szerencsét. Mivel a 26 esztendős játékos idén is fantasztikus formában futballozott, csakis a legnagyobb klubok jöhetnek szóba nála; elsődleges célpontja pedig az Atlético Madrid volt.
Igen ám, csakhogy a “matracosok” komoly eltiltással néznek szembe, kizárták őket az átigazolásokból, így 2018 januárjáig nem szerződtethetnek senkit, így természetesen Lacazette-et sem.
Mindez azt jelenti, hogy a néhány napja az Arsenalnál hosszabbító és egyúttal nagyon komoly erősítéseket ígérő Arséne Wengernek szinte szabad út nyílt Lacazette megszerzéséhez – és ez még akkor is így van, ha az “ágyúsok” a 2017-18-as idényben biztosan nem indulnak majd a Bajnokok Ligájában.
A Daily Mail szerint nehéz olyan szcenáriót elképzelni, mely szerint nem az Arsenalnál köt majd ki a csatár.