Nemzetközi foci

Már nem Spalletti a Roma edzője

Az utódját még nem találták meg.

Az AS Roma hivatalos holnapján jelentette be, hogy Luciano Spalletti nem folytatja munkáját a klubnál, ugyanis nem hosszabbítja meg a szezon végeztével lejárt szerződését. Az 58 esztendős tréner 2016 januárjában vette át a csapat irányítását, ezt megelőzően 2005 és 2009 már dirigálta az együttest. Akkor két Olasz Kupát és egy Szuperkupát nyert a csapattal, idén második helyre vezette alakulatát.

Jim Pallotta, a Roma elnöke megjegyezte, hogy köszönettel tartoznak Spallettinek az elvégzett munkáért, s azon dolgoznak, hogy megtalálják a megfelelő utódot a vezetőedzői posztra.

Olvasói sztorik