Nemzetközi foci

Ők lehetnek a nyár legnagyobb fogásai

A hétvégén véget értek a top bajnokságok küzdelmei, így máris gőzerővel a csapatok megerősítésén dolgoznak a klubvezetők.

Bár még nem nyitott ki hivatalosan az átigazolási piac, nyílt titok, hogy a klubvezetők már azon dolgoznak, hogy tehetnék még ütőképesebbé csapatukat. A Rangado.hu a mértékadó Transfermarkt által 50 legértékesebbnek ítélt játékosa közül emelt ki tízet, mint potenciális nyári nagy fogás.

Antoine Griezmann – Az Atlético Madrid 80 millió eurós szélsője az elmúlt hetek gyengébb teljesítménye ellenére hasonlóan jó szezont tudhat maga mögött, mint tette egy évvel korábban. Szerencsésnek mondhatja magát, hiszen elkerülték a sérülések, így 53 tétmeccsen léphetett pályára. 26 gól és 12 assziszt áll a neve mellett. A francia szélsőt már korábban összeboronálták a Manchester Uniteddel, s az sem kizárt, hogy átigazolása megdöntheti Bale rekordját.

Pierre-Emerick Aubameyang – A Dortmund 27 esztendős gaboni támadója szoros csatában lett gólkirály a Bundesligában, 31 találatig jutott, míg a Bayernes Lewandowski “csak” 30-ig. A Transfermarkt által 65 millióra taksált gólzsák kivásárlási árát a Borussia korábban 80 millió euróban határozta meg, ám kérőkből így sincs hiány. A kínai Tiencsin Csüancsien hajlandó lenne mindezt kifizetni, a játékosnak pedig ötvenmillió eurót ígér szezononként. Korábban a PSG-vel és egykori klubjával, az AC Milannal hozták szóba.

Alexis Sánchez – Az Arsenal chilei szélsője sem maradt adós a gólokkal, 50 meccsen 29-szer zörgette meg az ellenfelek hálóját, emellett 19 gólpasszt is kiosztott. Szerződése a jövő nyáron lejár, így a 65 millióra taksált játékos akár áron alul is elkelhet. Amennyiben nem hosszabbítja meg kontraktusát, bizonyosan klubot vált. Sajtóhírek szerint az összes angol sztárcsapat szerződtetné, ám Wenger a ligán kívül adhatja el. Így a PSG és a Bayern München mérkőzhet meg a kegyéért.

Romelu Lukaku – Az Everton 24 esztendős csatára aligha kezdi meg a következő szezont a liverpooli csapat tagjaként. A Chelsea korábbi kiválósága 39 tétmeccsen 26 találatig jutott, ez pedig arra predesztinálja, hogy magasabb szinten folytassa. Az 50 millióra becsült gólzsák iránt korábbi klubja mellett a Manchester United is érdeklődik.

James Rodríguez – A listán szereplő többi játékossal ellentétben a kolumbiai nem feltétlenül kiemelkedő teljesítménye miatt válthat, sokkal inkább azért, mert nem fér be a Real Madrid kezdőjébe. Harminchárom tétmeccsen így is 11 gól és 13 assziszt áll a neve mellett. A királyi gárda 2014-ben 75 millió eurót csengetett ki a Monacónak érte, ennyit azonban kizárt, hogy kapjon érte. Egyes pletykák szerint a Juventus elleni BL-döntőt követően bejelentik az 50 millióra becsült középpályás távozását, s a Manchester Unitedhez szerződik. Korábban a Chelsea is érdeklődött iránta.

Mesut Özil – Az Arsenal német karmester hasonló helyzetben van, mint Alexis Sánchez. Özil szerződése is jövő nyáron jár le, a felek pedig távol állnak a megegyezéstől. A hírek szerint sorsa attól is függ, hogy Arsene Wenger marad-e az Arsenal mestere. A 28 esztendős klasszis távozásáról napjainkban kevesebbet cikkeznek, mint korábban. Az 50 milliós középpályás 12 gólt jegyzett a szezon során, s 14 asszisztot osztott ki.

Philippe Coutinho – A Liverpool brazil támadója csapata egyik legjobbja volt az idény során, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a következő szezonban a Bajnokok Ligájában szerepelhessenek. A 24 esztendős szélső a Barcelona klasszisával, Neymarral szoros barátságot ápol, a katalánok pedig 65 millió fontot lennének hajlandóak áldozni a 40 millióra taksált Coutinhóra.

Diego Costa – A Chelsea brazil támadója már a téli átigazolási időszakban távozni szeretett volna, ám Antonio Conte ekkor még maradásra bírta. Május elején a Tiencsin Csüancsien vezetőivel tárgyalt, sokan borítékolják távozását. A 28 esztendős csatárt a Transfermarkt 50 millióra taksálja, ám a hírek szerint klubja akár 70-80 milliót is kaphat érte.

Alexandre Lacazette – A Lyon klasszisa a múlt héten bejelentette, hogy búcsút int nevelőklubjának. 45 meccsen 35 gólt jegyzett, a francia bajnokságban pedig Cavani mögött másodikként zárt. A 40 millióra taksált gólvágó minden bizonnyal az Atlético Mardridhoz szerződik.

Álvaro Morata – A spanyol támadó a nyáron nagy reményekkel tért vissza a Juventustól a Real Madridtól, ám Zidane az idény során jobbára Karim Benzemát favorizálta. A 24 esztendős csatár így is eljutott 20 találatig, ám nem elégedett helyzetével. Korábbi pletykák szerint a 40 milliós csatár a Chelsea-nél folytathatja pályafutását.

+1 Kylian Mbappé – A Monaco 18 esztendős támadójának értékét még mindig csak 10 millióra becsüli a Transfermarkt. Az idényt 26 góllal és 14 assziszttal záró csatár helyzete napról napra változik. Klubja marasztalná még legalább egy évre, ám erőszakkal nem akarja a hercegségben tartani. A kérőknek azonban alaposan zsebükbe kell nyúlniuk, ugyanis 100 milliós vételárat rebesgetnek vele kapcsolatban.

Olvasói sztorik