Conte lehet a Chelsea Fergusonja?

A Kékek korábbi játékosa és edzője, Vialli lát erre esélyt.

A 2016 nyarán az olasz válogatott kispadját a Chelsea-ére cserélő Antonio Conte hatalmas eredményt elérve már rögtön első idényében sikerre vezette az előző idényben rengeteg problémával küszködő londoniakat a Premier League-ben – ennek ellenére a távozásáról szóló pletykák egyre hangosabbá váltak. Az olasz trénert komolyan szóba hozták korábbi csapatával, a Juventus-szal illetve a nagy terveket dédelgető Interrel is, honfitársa, a Kékek korábbi csatára és edzője, Gianluca Vialli szerint viszont Conténak mindenképp maradnia kellene a Stamford Bridge-en – ahol akkora legendává válhatna a csapatnál, mint Sir Alex Ferguson a Manchester Unitednél:

– Fantasztikus, amit Antonio ebben a szezonban a Chelsea élén művelt. Egy olyan helyzetben érkezett a klubhoz, ami messze volt az ideálistól, mégis felülkerekedett a nehézségeken, és megoldotta a szinte lehetetlennek tűnő feladatot. Az a taktikai váltás hét vagy nyolc meccsel a PL-rajtot követően kulcsfontosságú volt. A csapat onnantól kezdve nem csak eredményesen, de szépen is játszott, és a végén megérdemelten szerezte meg a bajnoki címet. Hallottam a pletykákat, hogy Antonio visszatérhet Olaszországba, de ha én az ő helyében lennék, biztosan maradnék, szerelembe esnék a csapattal, Londonnal, a PL-futballal, és a következő 25 évben a Chelsea Sir Alex Fergusonjává válnék. Úgy tudom, hogy Conte jól érzi magát a csapatnál, jövőre és alighanem az elkövetkezendő években pedig a Bajnokok Ligájában is lehetősége nyílna a bizonyításra. Akkor meg miért ne? – mondta Vialli a Sky Sports kamerái előtt.