Nemzetközi foci

Totti vasárnap búcsúzik a Romától

Közösségi oldalán üzent a legendás olasz futballista.

Hivatalos Facebook-oldalán erősítette meg az AS Roma legendája, Francesco Totti, hogy a vasárnapi Genoa elleni olasz bajnoki találkozó lesz az utolsó fellépése szeretett csapatában. Ugyan erre a lehetőségre kínálkozott a legnagyobb esély, de az utóbbi hetekben több külföldi hírportál is felvetette, hogy Totti akár maradhat is „a farkasoknál”. A 40 éves támadóról olyan hírek is megjelentek, hogy Amerikában folytathatja pályafutását, a közösségi oldalon tett posztja pedig akár meg is erősítheti ezt.

– 2017. május 28., Roma-Genoa: utoljára fogom magamra húzni a Roma mezét. Lehetetlen, hogy csupán néhány szóval kifejezzem, mennyi mindent jelentettek, jelentenek számomra ezek a színek, örökké! Úgy érzem, a foci iránti szeretetem nem múlik, ez egy szenvedély. Olyan mély, hogy úgy érzem, nem bírom soha abbahagyni. Hétfőtől távozom és készen állok az új kihívásra – írta Totti.

A hangulatra biztosan nem lesz panasz a búcsúmeccsén, hiszen korábban megírtuk, hogy több mint két héttel a bajnoki előtt elfogytak a mérkőzés belépői.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik