Nemzetközi foci

Tragédia miatt nem ünnepli bajnoki címét a Chelsea

Vasárnapra tervezte a londoni klub a győzelmi parádéját.

Nem tartja meg a vasárnapra tervezett győzelmi parádéját a Chelsea labdarúgócsapata a 22 ember halálát okozó hétfő éjszakai manchesteri merénylet miatt.

A Premier League-ben élen végzett londoni klub közleményben jelentette be döntését.

– A tragikus események fényében úgy véljük, nem lenne helyénvaló megtartani a győzelmi parádét – olvasható az állásfoglalásban, amely kitér arra is, hogy a Chelsea semmi esetre sem szeretne jelentős rendőri erőket lekötni a csapat tervezett londoni vonulásával.

A londoni egyesület az utolsó előtti fordulóban biztosította be bajnoki elsőségét, de még az FA Kupában is a legjobb lehet, mivel szombaton döntőt játszik az Arsenallal a Wembley Stadionban. A vasárnapi ünneplésre ezreket vártak a szervezők.

A szombati mérkőzésen a csapat futballistái gyászszalaggal játszanak, és a klub felajánlást is tesz majd a sérültek, illetve az áldozatok családjainak, megsegítésére.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.