Nemzetközi foci

Közbeszólt a terror: törölték Mourinhóék sajtótájékoztatóját

Természetesen a Manchester United futballistái sem tudják függetleníteni magukat a szörnyű bombatámadástól.

Törölték az Európa Liga döntőjében szerdán pályára lépő Manchester United keddi sajtótájékoztatóját a 22 halálos áldozatot követelő manchesteri terrortámadás miatt, melyet az Iszlám Állam vállalt magára.

„Az elmúlt éjszaka Manchesterben történt tragikus esemény, illetve annak ránk gyakorolt hatása miatt úgy döntöttünk, hogy nem lesz sajtótájékoztató a mérkőzés előtti este” – jelentette be az angol klub közleményben, hozzátéve, hogy biztosak benne, mindenki megérti az álláspontjukat.

„A gondolataink ebben a szörnyű időszakban az áldozatokon járnak” – olvasható a tájékoztatásban.

Kedden fokozták a biztonsági intézkedéseket a carringtoni edzőközpontban, ahol a játékosok egyperces csenddel emlékeztek a támadás áldozataira.

A brit rendőrség szerint a hétfő késő este elkövetett robbantás terrortámadás volt, házi készítésű pokolgéppel követte el egy férfi, aki meg is halt a merényletben. Vele együtt 22 ember vesztette életét, és 59-en megsebesültek – írja az MTI.

Az EL döntőjében a Manchester United az Ajax Amszterdammal játszik szerdán Stockholmban (20.45, tv: Digisport1, RTL II). A sajtótájékoztató a találkozó helyszínén, a Friends Arenában lett volna. Az MU a keddi, otthoni edzés után repül Svédországba.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.